A kiskertet is a gluténérzékenységnek köszönhetem, hiszen ez volt az, ami megváltoztatta az evéshez, ételekhez való hozzáállásomat. Először „csak” abban, hogy meg kellett változtatnom az addigi étrendemet, és elhagyni belőle a gabonaféléket, majd pedig egyre fontosabbá vált, hogy úgy egészében mit eszem, végül pedig az, hogy honnan származik, és milyen hatással van a környezetre.
Régen bele sem gondoltam, hogy a kora tavaszi cukkini valószínűleg néhány ezer kilométert utazott, mire elérkezett hozzánk, vagy, hogy a quinoa, ami a dél-amerikai szegény indiánok konyhájának elengedhetetlen hozzávalója, számukra már szinte luxuscikké vált, mert a gazdag nyugati országok vásárolják fel szinte az összes termést. De beszélhetek az avokádóról is, ami miatt veszélybe kerültek a mexikói őserdők, mert a termelők kivágják a fákat, hogy a helyükön avokádót termesszenek (igen, nemcsak az állattenyésztés okozhat ilyen károkat). És ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki ilyet eszik, az bűnt követ el, vagy hogy én magam ne főznék ezekkel a hozzávalókkal. De jelentősen csökkentettem a mennyiségüket, és inkább érdekességként viszem be egyszer-egyszer a helyben termő alapanyagok mellé.
Szóval a szezonális – lokális elv már régen foglalkoztatott, így igyekeztünk a lehető legmegbízhatóbb forrásból beszerezni a zöldségeket, gyümölcsöket. Emellett meg vagyok győződve arról, hogy a legfinomabb ételek, a legjobb minőségű hozzávalókból készülnek, és minden elkészült étel, csak annyira lehet finom, mint amennyire az alapanyagai azok. Viszont nem tudtunk mindig mindent beszerezni, amire szükségünk volt, vagy, amit ki szerettem volna próbálni, így tavaly elhatároztuk, hogy megtermesztjük magunknak, vagy legalábbis megpróbáljuk.
Anyukám kertjében pedig volt is hely, hogy kialakítsuk a kis veteményesünket. A lelkesedésünk sokkal nagyobb volt, mint a kerttel kapcsolatos tudásunk. Hiszen egészen addig csak a balkonon termesztettünk fűszernövényeket és paradicsomot, a lakásban pedig mikrozöldeket.
Így, az első év szerintem totális kudarc volt. Ádám nem fogalmaz ilyen pesszimistán, szerinte ahhoz képest, hogy fogalmunk sem volt mit csináltunk, egészen jól sikerült. 😀 3 dolgot sikerült életben tartanunk, az mondjuk tény, hogy mindegyik nagyon szépen termett: retket, paradicsomot és mángoldot. Ez utóbbiból viszont olyan mennyiség, hogy az egész országot meg tudtuk volna etetni belőle.
Idén azonban már sokkal felkészültebbek voltunk, és ezt a kert is meghálálta, a legtöbb kiültetett palántánk megmaradt, és az elvetett magok is majdnem mind kikeltek (de a paszternák idén sem). A legnagyobb büszkeségem a toszkán fekete tépőkel csodálatos lett, míg tavaly minden pici palánta néhány hét után feladta a küzdelmet. Paradicsomok, paprikák ontják magukból a finomabbnál finomabb termést, fűszernövények illatoznak az egész kertben. Nyáron sárga és piros málnát szüreteltünk, most ősszel pedig várjuk, hogy beérjenek a sütőtökök.
Emellett a kert másra is megtanított. Ez pedig a türelem. A kertet nem érdekli, hogy nekünk mikor jó, vagy mikor szeretnénk uborkát vagy borsót szedni, akkor történik minden, amikor ott van az ideje.
Ahogy Lao Tzu mondta, a természet sosem siet, mégis mindent elvégez.
És hogy miket csinálunk a kertben termett zöldségekből, azt ebben a részben szeretném Nektek megmutatni. Itt olvashatjátok majd a recepteket, amikhez a kert terméseit használtam fel, idén már csak néhány recept kerül be ide. Jövő tavasztól azonban egyre több, és azt is megmutatom majd, hogy milyen munkák folynak a kertben.
