Print

Tonhalas quinoa fasírt lila káposzta coleslaw-val

Előkészítési idő: 15 perc + 45 perc sütés

Elkészítési idő: 20 perc

Mennyiség: 8 db fasírt, 8 adag coleslaw

Hozzávalók:

A fasírthoz:

A coleslaw-hoz:

Elkészítés:

  1. Az édesburgonyát egy villával megszurkáljuk, hogy könnyebben átsüljön, bedörzsöljük egy kevés olajjal, sóval és borssal. Majd egy fóliába csavarva 200 fokra előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt puhára sütjük.
  2. A quinoát egy szűrőben alaposan átmossuk. Erre azért van szükség, mert a szemeket egy szaponin nevű keserűanyag vonja be, a quinoa ezzel védekezik a madárkák ellen, amik szívesen megennék, ezt viszont a quinoa nem szeretné annyira. Szóval, ha ezt nem mossuk le főzés előtt, akkor meglehetősen keserű marad az íze.
  3. Ezután egy lábosba tesszük felöntjük annyi vízzel, hogy 1 ujjnyira ellepje, teszünk hozzá 1 tk sót, és kb. 15 perc alatt készre főzzük. 
  4. Miután elkészültek a quinoát és az édesburgonyát is hagyjuk langyosra hűlni.
  5. A tonhalat egy villával nyomkodjuk apró darabokra, adjuk hozzá a quinoát, az apróra vágott petrezselymet, a sót és a borsot, és jól keverjük el.
  6. Az édesburgonyát nyomkodjuk szét egy villával, majd kisebb adagokban adjuk a tonhalas keverékhez,  az édesburgonya a kötőanyag, ami összetartja a fasírtot.
  7. Amikor jól összeállt, 8 egyforma részre osztjuk, és golyókat formálunk belőle, majd lenyomkodjuk őket, hogy kb. 2-3 cm vastag pogácsákat kapjunk. Ha úgy érezzük, hogy túl nedves a masszánk, adjuk hozzá 1-2 ek mandulalisztet vagy barna rizslisztet
  8. 3 ek kókuszzsírt felforrósítunk egy serpenyőben, és beletesszük a fasírtokat. Oldalanként 5-5 percig sütjük őket. Elég puhák, így óvatosan fordítjuk meg őket, miután megsültek pár percig hagyjuk őket állni, így meg is szilárdulnak.
  9. A coleslaw-hoz lereszeljük vagy vékonyra felszeleteljük a káposztát, a hagymát és a répát. Egy nagyobb tálban összekeverjük őket, és hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet is.
  10. A kisebb tálban elkészítjük az öntetet. A majonézt, a mustárt, a balzsamecetet és a citromlevet jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a sót és a borsot.
  11. A majonézes öntetet a zöldségekhez adjuk, és alaposan elkeverjük, hogy minden jól átvegye az ízeket. A coleslaw-t előre is elkészíthetjük, hogy az ízek összeérjenek.
  12. A quinoa fasírtot lila káposztás coleslaw-val tálaljuk.

Recipe by MennyeiMentes at https://mennyeimentes.hu/tonhalas-quinoa-fasirt-lila-kaposzta-coleslaw-val/