Print

Mennyei málnás-mascarponés torta

Előkészítés: 30 perc

Elkészítés: 35 perc

Mennyiség: kb 8 szelet (20 cm-es tortaforma)

Hozzávalók:

A tésztához:

A krémhez:

Elkészítés:

  1. A lisztet, burgonyakeményítőt és a sütőport kimérjük, és egy tálba szitáljuk.
  2. A vajat a porcukorral, citromhéjjal és vaníliával robotgéppel habosra keverjük.
  3. Ezután 2 részletben hozzáadjuk a kimért tojássárgát, és azzal is jól kikeverjük.
  4. Egy másik tálba tesszük az egész tojásokat, csipet sót és kristálycukrot, és fehér habbá verjük. (kb 15-20 perc a gép erősségétől függően)
  5. A liszt felét, és a felvert tojás felét hozzáadjuk a vajas keverékhez, és fakanállal óvatosan elkeverjük őket, hogy egyenletes masszát kapjuk. Majd a másik felét is belekeverjük.
  6. A tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük és beleöntjük a tésztát.
  7. 170 fokra előmelegített sütőben sütjük, kb 30 - 35 percig. (Tűpróbával ellenőrizzük)
  8. Miután elkészült hagyjuk rövid ideig a formában hűlni, majd kiöntjük belőle.
  9. A mascarponéból kiveszünk 50 grammot, és félretesszük.
  10. A maradék 200 grammhoz hozzáadjuk a cukrot és elkeverjük benne. Nem szabad túl sokáig keverni, mert szétválik a víz és a tejes rész, és az egész krém "túrós" lesz.
  11. Ezután a málnát egy fakanállal a krémbe keverjük. (Én ezt is óvatosan csináltam, hogy a málna ne törjön össze)
  12. A tortát ketté vágjuk és belekenjük a krémet.
  13. A kivett 50 gramm mascarponéba belekeverünk egy evőkanál porcukrot, és a torta tetejére kenjük.
  14. Néhány szem málnával díszíthetjük.

Recipe by MennyeiMentes at https://mennyeimentes.hu/mennyei-malnas-mascarpones-torta/