Print

Karácsonyi köretek

Paszternák püré pirított dióval

Előkészítési idő: 20 perc

Elkészítési idő: 10 perc

Mennyiség: 4 főre

Hozzávalók:

Elkészítés:

  1. A paszternákot megpucoljuk, és kisebb darabokra vágjuk, majd egy lábosban feltesszük főni, 1 teáskanál sóval és annyi vízzel, hogy ellepje.
  2. Addig főzzük, amíg teljesen megpuhul, majd kiöntjük egy szűrőbe, és hagyjuk lecsepegni.
  3. Ezután hozzáadjuk a kókuszzsírt, a mandula italt és a sót. A pürét készíthetjük krumplinyomóval, vagy  aprítógépbe is tehetjük a hozzávalókat, és úgy pürésítjük.
  4. A diót egy serpenyőben megpirítjuk, majd hagyjuk kihűlni, és durvára vágjuk. Tálaláskor megszórjuk vele a paszternák pürét.

Snidlinges édesburgonya püré

Előkészítési idő: 20 perc

Elkészítési idő: 10 perc

Mennyiség: 4 főre

Hozzávalók:

Elkészítés:

  1. Az édesburgonyát meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk, majd egy lábosban feltesszük főni, 1 teáskanál sóval és annyi vízzel, hogy ellepje.
  2. Addig főzzük, amíg teljesen megpuhul, majd kiöntjük egy szűrőbe, és hagyjuk lecsepegni.
  3. Ezután hozzáadjuk a kókuszzsírt, a mandula italt, a sót és az apróra vágott snidlinget. A pürét készíthetjük krumplinyomóval, vagy  aprítógépbe is tehetjük a hozzávalókat, és úgy pürésítjük.

Narancsos - gránátalmás rukkola saláta mézes narancsos öntettel

Előkészítési idő: 5 perc

Elkészítési idő: 10 perc

Mennyiség: 4 főre

Hozzávalók:

A salátához:

Az öntethez:

Elkészítés:

  1. A narancsot megpucoljuk, cikkekre szedjük, a gránátalmából kiszedjük a magokat, a rukkolát megmossuk, és saláta centrifugában megszárítjuk.
  2. A salátát egy nagy tálban összeállítjuk, beletesszük a rukkolát, majd a narancsot, végül pedig rászórjuk a gránátalmát.
  3. Az öntethez alaposan összekeverjük az olajat, a narancslevet és a mézet, majd belekeverjük a sót. 
  4. A rózsaborsot egy kicsit összetörjük, és szinten az öntethez adjuk. Tálaláskor meglocsoljuk vele a salátát.

Recipe by MennyeiMentes at https://mennyeimentes.hu/karacsonyi-koret-otletek/