Lecsó nélkül nincs nyár, azt hiszem, ezt bátran kijelenthetjük. Az idei lecsónk pedig igazán különleges lett, mert a magunk által termesztett paradicsomból készült.
Idén kezdtünk el kertészkedni, és amit csak lehet lekéstünk és elrontottunk (persze meg voltunk róla győződve, hogy jól csináljuk). A retket annyira későn vetettük, hogy kb 5 kelt ki belőlük, a répából és paszternákból pedig egyáltálán semmi nem lett. Viszont mostanra paradicsom nagyhatalom lettünk. 16 féle különleges palántát ültettünk, zöldtől, egészen a feketéig, minden színben terem és rengeteg lett rajtuk, úgyhogy az hiszem idén teszek is el lecsót.
Amúgy régebben kicsit hadilábon álltunk a lecsóval, mert egyikünk sem nagy rajongója a TV paprikának, amivel általában készül, és elég nagy meló kiszedegetni a paprikát a lecsóból. (khmmm…) Azért pár éve úgy gondoltam kicserélem kápiára, és nekünk így sokkal jobban ízlik, nem beszélve arról, hogy a színe is intenzívebb lesz.
A cukkini nélkül pedig már el sem tudnám képzelni a lecsót, annyira szeretem az ízét benne. Ezek a gyönyörű ságra termések a zöldségközösségből érkeztek.
A recept amúgy szuperül működik a “hagyományos” paradicsommal, és a zöld cukkinivel is.
Cukkinis lecsó
Előkészítési idő: 15 perc
Elkészítési idő: 30 perc
Mennyiség: 4 főre
Hozzávalók:
- 3 nagyobb fej hagyma
- 400 gramm kápia paprika (kb 3 nagyobb darab)
- 950 gramm paradicsom
- 480 gramm cukkini (1 közepes cukkini)
- Olívaolaj
- Só
- Bors
Elkészítés:
- A hagymákat megpucoljuk, félbevágjuk, és felszeleteljük.
- A paprikák magházát eltávolítjuk, félbevágjuk, és felszeleteljük őket.
- A cukkinit vékony karikákra vágjuk.
- A paradicsomot pedig felkockázzuk.
- A hagymát megdinszteljük az olajon, majd hozzáadjuk a paprikát, és tovább dinszteljük, pár perc után beletesszük a cukkinit is.
- Amikor a cukkini üveges lesz, hozzátesszük a felkockázott paradicsomot, sóval, borssal ízesítjük, és fedővel letakarjuk.
- Addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak.